Vas nélkül az oxigén nem lenne képes eljutni a sejtekhez, vagyis a vas kellő mennyiségű jelenléte a szervezet életképességéhez elengedhetetlenül szükséges.
A felnőtt szervezet átlagosan 4-5 gramm vasat tartalmaz, melynek túlnyomó része fehérjékhez kötődik, legnagyobb része a hemoglobinban és a mioglobinban található. A vörösvértestekben található hemoglobin az oxigén- és széndioxid-szállítást biztosító óriásmolekula, melynek egyik fő alkotóeleme a vas. A vér színe végső soron a vas oxidációs állapotától, azaz a vér oxigéntelítettségétől függ. Az oxigéndús vér világospiros, míg az oxigénben szegény, ugyanakkor szén-dioxidban gazdag vér színe ennél jóval sötétebb árnyalatú. A mioglobin az izomsejtekben található fehérje, és a sejtek anyagcseréjében vesz részt. Emellett a csontokban és a májban jelentős mennyiségű vas raktározódik, ami szükség esetén egy ideig képes biztosítani a vérképzéshez elengedhetetlen vasat. Az életműködéseinkhez esszenciális (létfontosságú) mikroelem, de a szervezetünk nem képes az előállítására, ezért azt a táplálékkal, szükség esetén vaspótlással, kívülről kell bejuttatnunk. Mivel a vas felszívódása és a szervezetben való hasznosulása meglehetősen gyenge, így a táplálékban található vasmennyiségnek csupán a töredéke kerül be a vérbe, hogy aztán eljusson azokra a helyekre, ahol szükség van rá.
A vashiánynak szerteágazó, a hiány mértékétől függő, nem specifikus tünetei vannak, épp ezért sokan nem ismerik fel időben. A vashiány súlyossága vérvétel után, laboratóriumi körülmények között határozható meg. Az időben fel nem ismert, kezeletlen vashiány vashiányos vérszegénységet okoz, annak minden tünetével.
A vashiány általános tünetei:
-Gyakori pszichés jelenségek, leggyakrabban indokolatlan, tartós fáradtság, kimerültség, koncentrálóképesség csökkenése, de jellemző a fejfájás is.
-Mindezek mellé a bőr és nyálkahártyák eltérései társulhatnak, úgymint a köröm felületén megjelenő barázdák, a köröm gyakori töredezése, a bőr szárazsága, gyakran visszatérő afták a szájban, kiszáradt és kirepedt szájzug fájdalmas sebekkel, fakó, sápadt bőrszín.
-Csecsemő- kisgyermek- és tinédzserkorban a nem kielégítő vasellátottság hátráltatja a szellemi és fizikai fejlődést, továbbá az immunrendszer egészséges működését is gyengíti.
Adagolás: Napi 1 kapszula.
Főétkezések előtt bőséges folyadékkal, szétrágás nélkül nyelje le.
Figyelmeztetés: Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
Összetevők: vas-fumarát (vas) , L-aszkorbinsav (C-vitamin), Cink-citrát (Cink), Folsav ( pteroilmonoglutaminsav, kalcium-L-metil-folát), tömegnövelő szer (kukoricakeményítő), csomósodást gátló anyag (mikrokristályos cellulóz), kapszulahéj (zselatin)
Hatóanyagok | 1 kapszula | NRV*% |
Vas (szerves kötésű Vas-fumarátból) | 25mg | 179 |
C-vitamin | 80mg | 100 |
Cink (szerves kötésű Cinkcitrátból | 5mg | 50 |
Folsav | 400 μg | 200 |
ebből: L-metil-folát | 200 μg | 100 |
NRV% = Felnőttek részére ajánlott napi beviteli referenciaérték százalékban kifejezve
** = Nincs megállapított mennyiség
60 db kapszula | 1 kapszula/nap | 2 havi adag |